Még a nyáron elmentem egyedül egy egyhetes túlélő túrára

Aminek a keretében végigmentem a Bükk és a Mátra teljes vonalán, minden nagyobb csúcsot érintve.

Egyedül, egy hátizsákkal, minden felszerelést és élelmet magammal cipelve.

 

Ez a túra nagyon sokat adott nekem, volt pár hasznos tapasztalat – ezek közül egyet hadd osszak meg Önnel, ugyanis számomra ez volt a legfájdalmasabb és egyben a legfelemelőbb is.

Hallottam már ezt a Rohamlövész kiképzésről szóló dokumentumfilmben is, hogy amikor egy katona összeesik, még az erőtartalékának csak a 30%-át használta fel…

Nos, ezt módom volt a gyakorlatban is megtapasztalni.

Most azt nem részletezném, hogy indultam el a túrára, hogy tettem meg 20 kilós hátizsákkal, fájó lábbal, sziklás terepen napi 20-25 kilométert – ugorjunk egyből oda, hogy már túlmentem a Bükk hegységen, és még várt rám a Mátra.

A kettő között van Sirok, és itt már nagyon fáradt voltam. Igyekeztem erőltetett tempóban haladni, hogy még aznap beérjek a Mátrába, és tudjak haladni minél többet fölfelé, hogy másnap a Kékes elérése minél könnyebb legyen.

De nem ment. Sirokon belül, az aszfalt úton haladva már meg-meg kellett állnom (igen, a vízszintes, sima talajon) pár másodpercre szusszanni… Úgy éreztem, muszáj valahol leülnöm, mert nem bírom tovább. Hiába akartam ma bemenni a Mátrába, amennyire lehet, nem fog összejönni. Ez van.

Úgyhogy elvonszoltam magam épp csak addig, ahol a turistaút felkanyarodik az erdőbe, és kvázi lerogytam a földre.

És most jön az érdekesség, a tanulság

Egy óra alatt sikerült magam annyira kipihenni, hogy még vagy 5-6 km-t – relatív gyors tempóban – tudtam haladni fölfelé, és sikerült az eredetileg tervezett táborhelyet elérnem a Remete forrásnál.

Tanulság tehát:

  • Amikor azt hiszi, elérte a teljesítőképessége határát – téved!
  • Csak álljon meg kicsit pihenni, fújja ki magát, szedje össze a tartalékait, és menjen tovább!
Ez csak egy cikk volt, kattintson ide a teljes kincsestárhoz